3DP 2.0

A legutóbbi 3D nyomtatás kiértékelését felhasználva újabb tervekkel örvendeztettem meg a VARINEX Zrt. segítőkész munkatársait. Ezek a modellek elmondásuk alapján már sokkal jobbra sikerültek.

A kis csomag ezúttal kétféle karosszériát, egyféle alvázat és egy 8 darab felniből álló garnitúrát tartalmazott:

Az első alkalommal tisztára mosott alkatrészeket kaptam, ezúttal viszont nekem kellett kiszabadítanom a támaszanyag mögé rejtett mütyüröket. Ez abból a szempontból is előnyös, hogy a nyomtatás utáni “téglában” nagyon nehéz minden részletet észrevenni. Megnő a veszélye, hogy esetleg olyan rész is “lepucolódik”, aminek eredendően nem kellene. Így bevállaltam a készre munkálást. Ehhez két eszköz szükséges: egy fogpiszkáló és egy fogkefe:

Az utolsó képen igyekeztem megmutatni, hogy még a csavarok és a tengely is látható. Ez volt a jó hír számomra. A rossz viszont az, hogy Murphy ennél a nyomtatásnál is jelen volt, így a felni pont kétszer akkorára sikerült, mint amekkorát szerettem volna. 🙂 Na mindegy, majd a 3DP 3.0-ban! Ahhoz viszont már elegendő információt szolgáltatott, hogy az eredeti 0,1 milliméteres kiemelés kevésnek fog bizonyulni, legalább 0,2-0,3 milliméter szükséges egy megmutatandó részlet kiemeléséhez.

Kérem a következőt!

Terveim között szerepel egy nyerges vontató mozgásba hozatala is. Ehhez a HERPA egyik SCANIA-ját bontottam darabokra, majd alvázát kissé átterveztem. A nyomtatás után következhet a tisztítás:

A jobboldali képeken a lemorzsolt támaszanyag látható. Ezután már csak egy kis folyadékos végtisztítás következik és jöhet az eredeti alvázzal való összehasonlítás:

Az alvázba futómű is kell:

Itt is kell némi korrekció: a hátsó futómű a fenti képeken buszos abroncsokhoz illeszkedik, amelyek abroncsmérete még ilyen piciben is nagyobb, mint a nyerges vontatóé. Így meg kell várni a helyes méretű felniket.

Jöhetnek a karosszériák!

A folyamat ugyanaz, mint eddig. Annyi a különbség, hogy a fogpiszkálóval egy-egy nagyobb felületet is le lehet fejteni a tárgyról.

A két busz tisztítása után ez a látvány fogadott:

Sajnos ezeken a képeken (és a valóságban is) látszik, hogy a 0,1 mm kiemelés kevésnek bizonyult. A részletek kevésbé kivehetőek. Egy festéssel talán kiemelhetőek a kontúrok, hamarosan erre a tesztre is sort fogok keríteni. De előbb a 3DP 3.0-ról fogok írni… mert már azon is túl vagyok. 🙂

A reklám után vissza jövök! 🙂

1 thought on “3DP 2.0

  1. Visszajelzés: Helyzetjelentés – Kezd összeállni a kép | modelcarsystem

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.