IKARUS 412 címkéhez tartozó bejegyzések

Hófehérke, Piroska és a Nagy kékségek

Oldalaim jobbára a közúti közlekedés modellezéséről szólnak, de azért lássuk be, egy terepasztalon, főleg egy modul asztalon elengedhetetlenül szükséges a kötött-pályás modellezés bemutatása is. Nem lesz ez másképpen Ferihegyen sem. Vásároltam tehát néhány gombot a kabáthoz 🙂 többek között egy ilyen szép mozdonyt:

ÖBB 2048

ÖBB 2048

De mit kezdjünk Ferihegyen egy osztrák színekben közlekedő mozdonnyal. Semmit! Öltöztessük át! Már úgyis régen foglalkoztunk 3D-nyomtatással!

Szétszedtem szegény mozdonyt és lemértem belsejének méreteit.

Azután elkezdtem nézegetni a magyar témájú dízeleket, vajon melyik hasonlíthat a V100-ashoz. Az M43/47 bizonyult a legjobb választásnak. Beszereztem pár jellegrajzot és legjobb tudásomhoz mérten megrajzoltam az eredeti változatot 1:160-as méretben és erre ráillesztettem a mozdony belsejét. Néhány milliméterrel meg kellett növeljem a méreteket, ami a szegecsszámolóknak biztosan nem fog tetszeni, de úgy gondoltam, inkább együtt élek ezzel a kompromisszummal, minthogy egy osztrák szerelvény közlekedjen a magyar főváros egyik állomásán.

Már csak a nyomtattatás maradt hátra, amit ezúttal is a Varinex Zrt. kollégái végeztek el. Megszületett tehát Hófehérke:

Ezúttal az átlátszó anyag mellett egy strapabíróbb anyaggal is próbálkoztunk. Ez más nyomtatási technológia, Szelektív Lézer Szinterezésnek (SLS) hívják. Bár az anyag sokkal nagyobb erőhatásokat és tartós nyúzást bír ki, sajnos ilyen méretarányban nagyon szembetűnő az alap szemcsés felülete. Következzen a festés! Nézzük Piroskát!

A “Dácsia” első prototípusán még jó néhány dolgot kell változtatni, hogy hasonlítson a valós életben látható testvéréhez, kezdetnek azonban nem rossz. 🙂 Sőt! A következő verziónál valószínűleg visszatérek a régebbi nyomtatási technológiához, annak egyelőre jobb a felbontása:

M47-esek

M47-esek

Hófehérke és Piroska már megvolt. Nem beszélgettünk még A nagy kékségről. Nem is egyről! Mindjárt kettőről! Persze ők is Hófehérkeként kezdték:

A festés után azonban már érthető, miért adtam a harmadik/negyedik szereplőnek a címbéli neveket:

Sajnos ezeken a képeken, és tapintásra is felfedezhető a szemcsés felület. Vissza kell térni az előző, átlátszó verzióra.

3DP 3.0

Előző 3D-nyomtatós bejegyzésemnél már jeleztem, hogy nem kell sokat várni a következő szállítmány bemutatására. Íme:

A 3. VARINEX-csomag

A 3. VARINEX-csomag

Most is a könnyebb alkatrészekkel kezdtem. Ezúttal már helyes méretű felniket kaptam. Az alábbi képen a felnigyártás menetét láthatjátok:

A felnigyártás lépései

A felnigyártás lépései

Jobb oldalon még a felöltöztetett felni, aztán a félig, majd a teljesen levetkőztetett, a folyadékban megtisztított, végül az abronccsal ellátott példány.

Ami a gumiabroncsot illeti, erre is igyekszem könnyen beszerezhető megoldást találni. Elsőként hagyományos O-gyűrűvel próbálkozok.

Felnik abronccsal

Felnik abronccsal

Valószínűleg alakítanom kell majd a futófelületet, mert egyrészt így úgy néz ki, mintha csak gumibelső lenne rajta, másrészt esetleg kipöröghet a gumi. Nem vicc! A Tomytec busza már kisebb emelkedőnél is meg-megtorpan és látható, amint megpörög a hajtott kerék. A kis motor az áttétellel nagyobb nyomatékot tud elérni, a busz pedig könnyű, ezért történhet ilyen. Ha viszont növelem a jármű súlyát, megnő a fogyasztása. A kettő között kell megtalálni az egészséges kompromisszumot.

Jöjjön az IKARUS 412-es javított változata:

Az utolsó képet összevetve az első próbálkozás végeredményével szembetűnő a különbség.

Jöjjön az IKARUS 260-as!

Nem maradt más hátra, mint a TOMYTEC-alváz beillesztése a karosszériába:

Végül következzenek a várva-várt videók:

Youtube:

Vimeo:

3DP 2.0

A legutóbbi 3D nyomtatás kiértékelését felhasználva újabb tervekkel örvendeztettem meg a VARINEX Zrt. segítőkész munkatársait. Ezek a modellek elmondásuk alapján már sokkal jobbra sikerültek.

A kis csomag ezúttal kétféle karosszériát, egyféle alvázat és egy 8 darab felniből álló garnitúrát tartalmazott:

Az első alkalommal tisztára mosott alkatrészeket kaptam, ezúttal viszont nekem kellett kiszabadítanom a támaszanyag mögé rejtett mütyüröket. Ez abból a szempontból is előnyös, hogy a nyomtatás utáni “téglában” nagyon nehéz minden részletet észrevenni. Megnő a veszélye, hogy esetleg olyan rész is “lepucolódik”, aminek eredendően nem kellene. Így bevállaltam a készre munkálást. Ehhez két eszköz szükséges: egy fogpiszkáló és egy fogkefe:

Az utolsó képen igyekeztem megmutatni, hogy még a csavarok és a tengely is látható. Ez volt a jó hír számomra. A rossz viszont az, hogy Murphy ennél a nyomtatásnál is jelen volt, így a felni pont kétszer akkorára sikerült, mint amekkorát szerettem volna. 🙂 Na mindegy, majd a 3DP 3.0-ban! Ahhoz viszont már elegendő információt szolgáltatott, hogy az eredeti 0,1 milliméteres kiemelés kevésnek fog bizonyulni, legalább 0,2-0,3 milliméter szükséges egy megmutatandó részlet kiemeléséhez.

Kérem a következőt!

Terveim között szerepel egy nyerges vontató mozgásba hozatala is. Ehhez a HERPA egyik SCANIA-ját bontottam darabokra, majd alvázát kissé átterveztem. A nyomtatás után következhet a tisztítás:

A jobboldali képeken a lemorzsolt támaszanyag látható. Ezután már csak egy kis folyadékos végtisztítás következik és jöhet az eredeti alvázzal való összehasonlítás:

Az alvázba futómű is kell:

Itt is kell némi korrekció: a hátsó futómű a fenti képeken buszos abroncsokhoz illeszkedik, amelyek abroncsmérete még ilyen piciben is nagyobb, mint a nyerges vontatóé. Így meg kell várni a helyes méretű felniket.

Jöhetnek a karosszériák!

A folyamat ugyanaz, mint eddig. Annyi a különbség, hogy a fogpiszkálóval egy-egy nagyobb felületet is le lehet fejteni a tárgyról.

A két busz tisztítása után ez a látvány fogadott:

Sajnos ezeken a képeken (és a valóságban is) látszik, hogy a 0,1 mm kiemelés kevésnek bizonyult. A részletek kevésbé kivehetőek. Egy festéssel talán kiemelhetőek a kontúrok, hamarosan erre a tesztre is sort fogok keríteni. De előbb a 3DP 3.0-ról fogok írni… mert már azon is túl vagyok. 🙂

A reklám után vissza jövök! 🙂